A VECSÉSI NÉMETEK

A 18. század folyamán Vecsés területe a gödöllői uradalom ecseri ispánságához tartozott, ahol az állatokra vigyázó pásztorok és gulyások szállásain kívül a Pestet Szolnokkal összekötő út mentén egy csárda állt. A török hódoltság alatt elnéptelenedett területre 1786-ban érkeztek az első telepesek: II. Grassalkovich Antal felhívására 50 jobbágy család telepedett le, a házhelyeket a Cifra csárda körül mérték ki. A betelepítési szerződés értelmében a szántóföld, rét, kenderföld mellett káposztaföldet is kaptak a családok Az első telepesek a környező túlnépesedett falvak (elsősorban Soroksár, Dunaharaszti, Nagykovácsi, Taksony) sváb, kisebb részben magyar és szlovák lakosaiból kerültek ki.

1945 januárjában kezdetét vette a németek kollektív felelősségre vonása: Vecsésről kb. 327 polgári személyt hurcoltak el a Szovjetunióba málenkij robotra, azaz jóvátételi közmunkára, akiknek kb. 20%-a halt éhen vagy fagyott meg. A kiállításban látható egy szoknya és egy blúz is, melyeket egykori tulajdonosuk azért őrzött meg, mert ebben ért haza a testet-lelket megtipró málenkij robotról.

1946-ban kb. 1.500 főt űztek el szülőfalujukból és telepítettek ki Németországba. Helyükre alföldi agrárproletárok és Csehszlovákiából elűzött magyarok érkeztek. A kiállításban szerepel egy láda, a kitelepítés idején az egyik család ebbe csomagolta be a legszükségesebb tárgyait, de végül ők azon szerencsések közé kerültek, akik itthon maradhattak. A kitelepítést követőévekben a legtöbben az újabb meghurcoltatásoktól való félelmükben magyarosították nevüket, a sváb nyelv használata tilos volt, ennek következtében azt ma már csak az idősek beszélik. A német hagyományok széleskörű felelevenítésére csak az 1990-es években nyílt lehetőség. Az egykori németek Örökségeként máig él többek között a fúvószenekar, a vecsési savanyú káposzta készítése és az úrnapi körmenet, melynek során a körmenet útvonalán a hívek négy oltárt állítanak fel, a járdát pedig virágokból készített színes mintasorokkal díszítik az ott élők.

A főváros piacainak felvevőképessége nagymértékben hozzájárult a vecsési gazdák jólétéhez, akik a munkaigényes zöldségtermesztésre, többek között a káposztatermesztésre specializálódtak. Az 1920-as években hajnalban kb. 400 lófogat indult a budapesti piacokra friss áruval, tejjel megrakodva.

A vecsési gazdák leghíresebb terméke a savanyú káposzta lett, mely napjainkban is sokaknak nyújt biztos megélhetést. A kiállításban a káposztatermesztés néhány eszköze is megtalálható: a Stupfa egy téglalap alakú deszka, a négyzethálósan futó fogai tették lehetővé, hogy a vetőmagokat egyenletes távolságba vessék, így biztosítva a palánták önálló gyökérzetét. A frissen gereblyézett földre úgy nyomták az eszközt, hogy a föld tömörített legyen. Még a fogak kúp alakú kiképzésére is ügyeltek, hogy kivételkor ne húzzák magukkal a földet. A palánták nevelése és sok más kertészeti munka is az asszonyokra hárult, ez is hozzájárult, hogy a másutt divatos kézimunkázás helyett Vecsésen inkább már üzletben vásárolt textíliákat használtak. A kiállításban látható a palánta ültetéséhez szükséges ültetőfa, továbbá egy torzsafúró, ami megkönnyítette a káposzta szeletelése előtt a torzsa eltávolítását: a munkát ülve lehetett végezni, a hengeres vágó részt pedig kézzel hajtották. Sikerült egy egyszerű káposztagyalut (,,Krathauvi”) és egy kézi hajtásút (,,Kratmasin”) is szerezni a kiállításba, ez utóbbi már meggyorsította a munkát és biztosította a vékony, hosszú szálak szeletelését. A fapapucsot (,,Klumpa”) a legyalult káposzta taposásához, tömörítéséhez használták. Mivel a fapapucs eleje és hátulja gömbölyű, nem tépte a káposzta szálát.