A Tájház

A házat a jómódú Johann Berger (1876-1961) és felesége, Theresia Rézner (1880-1963) építtette 1930 körül. A Berger családot 1946-ban Németországba telepítették, de szerencsénkre az impozáns házat későbbi tulajdonosai eredeti állapotában őrizték meg. Időközben csak a funkcióját vesztett gazdasági részt bontották le. Ennek helyére 2011-ben egy nyitott szín épült, melyet rendezvények alkalmával közösségi térként használnak. A kiállítás a polgárosodó paraszti világnak állít emléket. A jómódú földműves család a lakórészt a kor ízlésének megfelelően, egy korábbi épület helyére téglából építtette, csak a hátsó gazdasági részt hagyták meg, amit a kamra vert fala jelez. A korábbi házból maradt meg a téglaboltozatos pince is. Az utcafront homlokzatán az ablakok körüli keretezést és a pilasztereket klinker téglából rakták ki. A tégla bélyege alapján a kőbányai Kerámia Téglagyár 77. számú profiltéglája, melyet 1933-41 között gyártottak. A tornáccal, vagyis ,,Ganggal” ellátott ház héjazata műpalából készült, hófogó rácsai díszes kivitelűek. Ritkaságnak számítanak a redőnyök is, melyek mellett a márkajelzés is megmaradt: ,,Pick Ede utódai Budapest VI. Lehel utca 5.” A család vagyoni rangját jelzi a tágas helyiségek nagy belmagassága is, a szobák kétszárnyas ajtajainak savmart Virágmintái a szecesszió hatását tükrözik. Az első három helyiség deszkapadlós, a konyha pedig virágos mintázatú, cementkötésű márványmozaik burkolatot kapott.

A felújítás során igyekeztünk, hogy ne csak tömegében, hanem részleteiben is megmaradjon a ház. Az első szobában teljes mértékben, a második helyiségben pedig részben sikerült megmenteni a mennyezet színes festését. (Ezt valószínűleg az 1940-es évek végén az új tulajdonos készítette, aki eredetileg festő volt, de formavilágában és színeiben a két világháború közötti ízlést tükrözi, melyre többen visszaemlékeztek.) Sajnos az első helyiség falainak korábbi hengermintás festését korábbi beázás miatt nem tudtuk megőrizni, de a házat festő helyi mester gazdag mintakincsében találtunk hasonló jellegű mintát. Az igényes kivitelű épület beosztásában a hagyományokat követte: az utca felől először a tisztaszoba, majd a tisztakonyha következik, ezután a lakószoba, a konyha, a kamra, végül a gazdasági rész. Amint azt a tájház berendezése is tükrözi, Budapest közelsége a vecsésiek tárgykészletére is nagy hatást gyakorolt, hamar eljutottak hozzájuk a technikai vívmányok, gyári termékek. A főváros hatásának tekinthető az is, hogy a menyasszonyok az 1920-as évektől a korábban sötét színű ruhák helyett fehéret választottak.

A látogató először a tisztakonyhába lép be. Neve ugyan arra utal, hogy egykoron, a háromosztatú háztípus idején itt volt a konyha, ám az 1930-as években ez inkább az előszoba szerepét töltötte be, esetleg a család egyik tagja aludt itt, a munkavégzésre szolgáló konyha pedig hátrébb került. A megkímélt tisztaszoba és -konyha a család rangját jelképezte. Ebben a helyiségben egy tálalószekrény, egy ágy, egy asztal és egy szekrény áll, ez utóbbiban őrizzük a Visszafogott színű (többnyire fekete, barna) fej- és vállkendőket (,,Kopftuh”, ,,Kautzntuh”), ez utóbbiakat télikabát helyett viselték az asszonyok A falon látható szentkép az oroszok 1944. decemberi bevonulásának nyomát hordozza: a katonák belelőttek a szentképbe, a puskagolyó okozta lyuk ma is látható.

A tisztakonyhából az utca felé nyílik a tisztaszoba („Feredistubn”), melyet csak ünnepi alkalmakkor használtak. Városi mintára az ágyakat a szoba közepén Összetolták, melléjük egy-egy éjjeli szekrényt helyeztek, és egy tükrös toalettasztal is a berendezés részét képezi. A zöld színű ágyterítők virágai a szecessziót idézik. Az ágyak előtti asztal mellet Thonet székek állnak, az asztalon pedig a hagyományoknak megfelelően búzából és zabból álló csokrot helyeztünk el. A falura jellemző módon az ágyak fölött egy nagyméretű, színes nyomat után festett szentkép látható, mely a galambokat etető gyermek Jézust és Szűz Máriát ábrázolja. A hátsó szobában (,,Hindristubn”) az ágyak még a korábbi szokásnak megfelelően a fallal párhuzamosan, egymás mellett helyezkednek el, az asztal a székekkel a szoba közepére került. A lakók ebben a helyiségben aludtak, de napközben, ha itthon voltak, inkább a konyhában tartózkodtak. Vecsésre 1926-ban vezették be a villanyt, a szobában egy eredetileg petróleummal működő, de már átalakított, szecessziós stílusú lámpa biztosítja a kellő világítást. A két ablak közötti sublót tetején a búcsúfiák: bögrék, Jézus és Szűz Mária szíve, továbbá a Szentcsalád szobra találhatók. A konyhában csempézett tűzhelyen (,,Sporhed”) főztek. Az egyik sarokban lévő sezlont az ebéd utáni pihenéshez használták, de nagyobb családokban előfordult, hogy a nagyszülők itt aludtak. A konyhából két helyiség nyílik: a konyhai eszközök (pl. kuglófsütő, szita, fazék, zsíros bödön, paradicsom passzírozó) tárolására szolgáló spájz. Mivel az 1930-as években még nem volt vezetékes víz a konyhában, egy hokedlire tett lavórban lehetett kezet mosni; a főzéshez, íváshoz, mosogatáshoz szükséges vizet pedig a vizespadon (,,Voszapank”) elhelyezett vödrökben és köcsögökben tárolták. E fölött látható a gyűjtemény egyetlen német nyelvű falvédője, felirata:,, Arbeit spaart, Wer Ordnung wahrt”, azaz ,,Munkát spórol, aki rendet tart”.

A konyha után következő kamra az élelmiszerek tárolására szolgált, innen nyílik a padlásfeljáró. Az azt követő helyiségben pedig azokat a tárgyakat (pl. szentképek, fényképek, mosógép) helyeztük el, melyek már nem fértek be az előző helyiségekbe. Célunk ugyanis az volt, hogy a korabeli állapotnak megfelelően rendezzük be a tájházat, ezért az azonos jellegű tárgyakból csak annyit tettünk be, amennyi egykor is lehetett a családnak. Az 1930-as évek világát bemutató épület a helyi lakosok áldozatkészségének köszönhetően hűen tükrözi az egykor Vecsésen élt svábok életmódját. Bízunk benne, hogy a látogatók itt jártuk után nemcsak a díszes kivitelű tárgyakra emlékeznek majd, hanem a vecsési svábok szorgalmára, küzdelmes életére is.